2024. október 22, kedd - Előd

Hírek

2021. Október 10. 21:58, vasárnap | Életmód
Forrás: Rákellenes Liga / Nyitókép: Corden

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja

Az első, apró rózsaszín szalagokat 1991-ben adták át New Yorkban. Ekkor szervezték ugyanis az első jótékonysági futást az emlőrákból felgyógyultakért. 1992 óta a szalag a Mellrák elleni küzdelem szimbóluma.

Októbert, mint a mellrák elleni küzdelem hónapját 1985 óta jegyezzük. Miért pont ez a rákfajta kapott külön hónapot? Nos, mert ez a nők leggyakoribb daganatos betegsége. Becslések szerint tíz nőből egynél nagy valószínűséggel kifejlődik emlődaganat. Szlovákiában a 2018-as adatok alapján 3000 megbetegedést regisztráltak azéven. Az emlőrák ma is a 33-55 év közötti nők vezető haláloka, sőt, életkortól függetlenül is a nők halálozásának második leggyakoribb oka. A halálozások száma azonban a gyógyítás eredményességének fejlődésével egyre csökken, viszont egyre több nőnél diagnosztizálnak emlőrákot.

Az életkor előrehaladtával a megbetegedés kialakulásának kockázata fokozódik, 80 százalékban 50 év feletti nők vannak az érintettek között. Ha a családban már előfordult emlőrák, különösen I. vagy II. fokú rokonnál az szintén rizikónövelő tényező, a 45 év alatti megbetegedéseknél ennek különösen nagy a szerepe. Nagyobb eséllyel fejlődhet ki emlődaganat azoknál, akik menstruációs életperiódusa hosszabb a normálisnál, ha 12 éves kor előtt kezdődött, vagy késői, 55 év feletti menopauza esetén. Akik 30 éves kor felett szültek, vagy gyermektelenek, a hormonális fogamzásgátlót, ösztrogén tartalmú gyógyszereket szedők, a dohányzók, túlsúlyosak mind a veszélyeztetettek közé sorolhatóak.

Az emlőrák felismerésében kulcsfontosságú a fiatal kortól rendszeresen alkalmazott önvizsgálat, amit 20 éves kortól havonta érdemes elvégezni. A leginkább érintett 45-65 éves korcsoport szűrésére a kétévenkénti behívásos népegészségügyi mammográfia nyújt lehetőséget. Sajnos a részvételi arány még mindig alacsony, csupán 40% körül van. Ajánlott fiatalabb korban rendszeres szűrésre járni azoknak, akik a veszélyeztetettek közé sorolhatóak.

Bár a 65 év felettiek nem kapnak „behívót”, kétévenként nekik szintén érdemes mammográfiai vizsgálatra menniük.

A daganat korai felismerése életet ment, a Rákellenes Liga ezért középiskolásoknak szervezetten tanítja az önvizsgálatot, ezzel már fiatalon elsajátíthatják a megfelelő önvizsgálati technikákat.

Mellrákra utaló tünetek lehetnek: tapintható csomó/idegentest érzés a mellben, piros gyulladt megnagyobbodott emlő, alakja megváltozik, váladékozás, behúzódó kifekélyesedett bőrfelszín, láthatóvá válnak a vénák.

Késői stádiumban: a csontáttétek miatt törések, a tüdő áttétek miatt fokozódó légzési és keringési elégtelenségek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Augusztus 21. 10:16, szerda | Életmód

A borsó elősegíti a haj növekedését és feszesíti a bőrt

A borsóban található gyulladáscsökkentő és antioxidáns anyagok az érrendszer rugalmasságát és vitalitását is biztosítják.

2024. Október 21. 14:25, hétfő | Helyi

A Komáromi Erődben találkozik Fico, Orbán és Vučič

A vezetők kedden Komáromban az Európába irányuló illegális migráció megállítására irányuló innovatív megoldásokról is tárgyalnak.

2024. Október 21. 13:58, hétfő | Sport

F1: Duplázott a Ferrari Austinban

Az olasz csapat dupláját Carlos Sainz erősítette meg a második hellyel.

2024. Október 15. 11:49, kedd | Szlovák

Robert Fico: A Hyundai Mobis több mint 170 millió eurót fektet be Nyitranovákban

A kormányfő megígérte a Mobis képviselőinek, hogy a kormány minden intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az üzem elegendő szakképzett munkaerővel rendelkezzen.